Érik a meggy, a nassolás és meggyes piskóták közepette gondoljuk a télre is. Nagyobb mennyiség esetén érdemes két legyet is ütnünk egy csapásra, készüljön a meggyszörp és meggylekvár egyszerre. A változatosság kedvéért a lekvárt bolondíthatjuk is egy kis fűszerrel, nem bánjuk meg.
A meggylekvár nem csak a hasamnak, a lelkemnek is különösen kedves, hiszen életem első lekvárja is ez volt. Még szüleimnél laktam, amikor párom hozott egy nagy lábasnyi meggyet a kertjükből, mondván már nem tudják hova tenni, oldjam meg. Azelőtt elképzelésem volt a lekvár készítésről, de utána olvasva szimpatikus lett a dolog. Amíg készült a lekvár, apukám jókat nevetett, mert előtte a konyhában se nagyon látott…:D Szerencsére azonban nagy sikernek örvendett, megalapozva ezzel konyhai ténykedésemet és a befőzés iránti szerelmemet. Páromnak pedig azóta is főzöm a lekvárokat nyaranta, nem is kellett még venni boltból sose.
Az utóbbi években viszont csak cukros lében tettünk el meggyet meggylevesnek, gondoltam az idei termésből bespájzolok ismét meggylekvárból hosszú távra, már úgyis régen készült. Magvalás közben ahogy spriccolt a leve az arcomba, karomra és csorgott végig a lábamon, az jutott eszembe, hogy ebből a lédús gyümölcsből még nem is próbáltam szörpöt készíteni. Aztán a Horváth Ilona-féle szakácskönyvben találtam erre a szörp-lekvár kombinációra, az arányokat is onnan vettem. Meg is örültem, egyrészt mert egy adag gyümölcsből egyszerre megvan mindkettő, másrészt elfelejtettem a zselésedést segítő Quittint venni, de így a kevesebb lével rendelkező gyümölcshúsnál nyugodtan elhagytam.
7-7,5 kg meggyel kezdtem neki, ha szörpöt is akarunk eltenni, akkor jó ha legalább ekkora mennyiség rendelkezésre áll. Kevesebből is készülhet lekvár, de ha a meggylé kevesebb, mint 1 liter, szerintem kár a szörp főzésével vesződni, max. azonnali fogyasztásra fogjuk fel a meggy levét.
Elkészítés:
Egy nagy tálban eresszünk vizet a meggyre, hagyjuk kicsit állni, majd cseréljük a vizet, ezzel megvagyunk a mosással. Permetezett gyümölcs esetén többszöri mosás nem árt. Ezután jön a feladat leginkább kitartást igénylő része, a magvalás, de ha be tudunk fogni pár családtagot ez is lényegesen lerövidül.
A kimagvalt meggyet egy nagy tálban krumplitörővel jól összenyomkodjuk és egy éjszakán át a hűtőben állni hagyjuk. Másnap a levét felfogva egy nagy szűrőn lecsepegtetjük, közben kicsit megnyomkodjuk. Egy mérőkannával mérjük a meggylé mennyiségét, mérleggel a visszamaradt meggyhúst.
Meggyszörp:
- A mért meggyléhez literenként számoljunk 0,5-0,8 kg cukrot (ízléstől függően) és keverjük el.
- Egy fazékban tegyük fel főni, majd forrástól számítva kb. 10 percig alacsony lángon főzzük.
- Ezután tölcsér és merőkanál segítségével rögtön töltsük sterilizált üvegekbe és zárjuk le azonnal.
- 5 percre állítsuk a fejük tetejére az üvegeket, hogy a kupakok is tökéletesen sterilek legyenek, majd szorosan egymás mellé állítva tekerjük körbe őket pár konyharuhával.
- Így, a száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.
Meggylekvár:
- A lemért meggyhúshoz számoljunk kilogrammonként 0,3-0,6 kg cukrot (ízléstől és meggytől függően).
- Botmixerrel pépesítsük a gyümölcshúst és keverjük bele a cukrot.
- Tegyük fel főni és főzzük addig, amíg be nem sűrűsödik -minél nagyobb mennyiség, annál tovább tart. Ha nem is folyamatosan, de időnként keverjük át alaposan, le ne égjen. Ha elfőtte a leve nagyját, érdemes ejteni egy zselépróbát: egy kistányérra tegyünk a lekvárból egy kiskanálnyit és miután kihűlt döntsük meg, így láthatjuk, hogy kihűlt állapotban jó-e már az állaga. Ha kell, tovább főzzük, ha megfelel, akkor elzárhatjuk.
- Szélesebb tölcsér és merőkanál segítségével rögtön töltsük sterilizált üvegekbe és zárjuk le azonnal.
- 5 percre állítsuk a fejük tetejére az üvegeket, hogy a kupakok is tökéletesen sterilek legyenek, majd szorosan egy kupacba állítva tekerjük körbe őket pár konyharuhával.
- Így, a száraz dunsztban hagyjuk kihűlni.
És egy kis fűszeres bolondéria, fahéjas-szegfűszeges meggylekvár:
Mivel elég nagy mennyiségben készült a meggylekvár, gondoltam egy próbát megér, adok hozzá fahéjat és szegfűszeget, a meggylevesnél is nyerő. Megkóstolva, határozottan nem bántam meg!
A meggylekvár főzése előtt adjunk a péphez kilogrammonként 1 csapott mokkáskanál őrölt szegfűszeget és 2 mokkáskanál fahéjat. Ugyanúgy készül, mint az előzőleg leírt hagyományos meggylekvár.
Textillel vagy papírral fedve és szalaggal kötve a tetőt gasztroajándéknak is tökéletes! 🙂