A házi jégkrém nem csak takarékos megoldás, egészséges is, hiszen valódi gyümölcsöt fogyaszthatunk, annak minden zamatával és felesleges összetevőkkel sem terheljük szervezetünket. Mindössze pár percbe kerül elkészíteni, próbáld ki!

Amióta megvettem az első jégkrém formákat, nem vettem boltból jégkrémet. Rém egyszerű elkészíteni, hamar megvan, finom és amikor megnézem a legtöbb boltban kapható jégkrém összetevőjét, olyankor boldogan nyugtázom magamban, hogy bizony egészségesebb is.

Kedvünket maximum egy rosszul kiválasztott jégkrém forma szegheti, ezért röviden leírom tapasztalataimat. Elvileg  kisebb joghurtos pohár és (gyűjtögetett) jégkrémes pálcika párosításával is megoldható, de ha az ember belekóstol, úgyis otthoni nagyüzemre áll idővel és beruház jégkrém formákra.

Az én első választásom nekem majdnem kedvem szegte, de hamar rájöttem, hogy a formával van a baj, nem az elgondolással. Ez egy „tömbösített” változat volt, sima pálcikákkal. Nehéz volt egyet kibányászni belőle és a pálcát magában, jégkrém nélkül ki lehetett húzni, mivel nem voltak lyukak rajta, amikbe belefagyott volna a jégkrém, nem volt ami összetartsa őket…

A tanulság: a jégkrémformák legyenek különállóak (így könnyebb egy-egy adagot kivenni és ahogy fogy, nő a hely a fagyóban az újabb adagoknak), valamint a pálcikán legyenek lyukak. A következő két szettet ennek fényében választottam és szuperül működnek. Egyébként tervben van, hogy a lyuktalan példányokra fúratok pár lyukat, legalább bővülne a gyártási kapacitás. 😛

jégkrém forma
Szerintem…

Ha pedig már megvan a megfelelő forma hozzá, essünk neki íziben, íme a recept:

Hozzávalók:
  • 1 dl habtejszín
  • 30 dkg málna
  • 3 evőkanál cukor
Elkészítés:
  1. A málnát összeturmixoljuk botmixerrel.
  2. A turmixolt málnához hozzákeverjük a cukrot.
  3. A habtejszínt kemény habbá verjük.
  4. Lazán a habba forgatjuk a málna masszát. Ha nem keverjük el teljesen, gusztusos márványos hatást érhetünk el.
  5. Jégkrém formákba kanalazzuk és pár órára fagyasztóba tesszük.

tejszínes málnás jégkrém házilag

Amikor kivesszük, tegyük csap alá és langyos vízzel öblítsük le a külsejét. Lehet látni amikor a jégkrém elválik a forma falától, ekkor óvatosan húzzuk ki.

Egészségünkre! 🙂

Ha belejöttél, itt egy másik jégkrém recept! 😉

A végére pedig, hogy ne csak a szám járjon, hanem az agykerekek is, számoltam kicsit állításom alátámasztásaként:

  • Ebből a mennyiségből 9 db jégkrém lett (pontos tömeget térfogatot ugyan nem tudok, de olyan átlagos forma).
  • A hozzávalók kb. 540 Ft-ba kerültek felfelé kerekítéssel (habtejszín 1000 Ft/l, málna 1000-1400 Ft/kg, cukor 300 Ft/kg).
  • Azaz egy darab kb. 60 Ft-ba került!

Még ha rá is akadnánk boltban ilyen árban jégkrémre, nézzük meg az összetevőket, ténylegesen málnát vagy tejszínt (vagy bármi értékeset ízesítéstől függően)nem sokat találunk benne…:(

Oszd meg másokkal:
Pin Share

Ez is érdekelhet még: