A szederszörp készítése egyszerű, de akkor éri meg igazán, ha van saját termésünk. A gyümölcshús jó lesz teának – így semmi sem megy kárba.
Amikor ide költöztünk a kertes házba és nagyjából rendben volt végre a kert, párom első dolga az volt, hogy hátul a kerítés mentén felhúzott egy lugast és elültetett 5 tő szedret. Most ez a második nyaruk, tavaly is volt már pár maroknyi termés, de nem gondoltuk volna, hogy egy év alatt ilyen jelentősen növekedik a terméshozam… Sokszor alig hiszünk a szemünknek, – meg a mérlegnek – 2-3 naponta kb. 1 kg-ot szedünk le róluk összesen.
Magában elég savanyú (nekem), de picit édesítve mennyei: csináltam már vele jégkrémet, joghurtot, pudingot és rengeteg sütit is, de még mindig van. Így eljött a szederszörp ideje is, ráadásul 2 az 1-ben készül, télire lesz belőle tea is.
Persze mivel a szeder igen drága gyümölcs, így szörpnek megvenni nem éri meg, de akinek van saját termése, annak érdemes kipróbálni! 🙂
Szederszörp készítése
Hozzávalók:
- szeder
- literenként 0,75-1 kg cukor (Attól függően, hogy mennyire édesen szeretjük és mennyire szeretnénk intenzív szeder ízt.)
Elkészítése:
- A szeder gyorsan bepenészedik a hűtőben is, így ha csak nem rögtön szedés után esünk neki, válogassuk és mossuk át.
- Botmixerrel összeturmixoljuk.
- Egy apró lyukú szűrőn keresztül leszűrjük, a gyümölcsből alaposan kinyomkodva a levet.
- A felfogott lé űrtartalmát lemérjük, érdemes eleve mércés edénybe szűrni.
- Hozzáadjuk az űrtartalmának megfelelő mennyiségű cukrot.
- Elkeverjük és forrástól számítva kb. 5 percig forraljuk.
- Tölcsér és merőkanál segítségével steril (vagy legalábbis alaposan elmosott) üvegekbe merjük.
- Gyorsan rácsavarjuk a kupakot, pár percre fejre állítjuk, majd száraz dunsztban (pl. törölközőkkel bélelt kosárban) hagyjuk kihűlni.
1 kg szederből kb. 0,5 liter lé lesz. A kész szederszörp ízlés szerint 1:4 vagy 1:5 arányban hígítható.
Szeder tea
Akárcsak a bodzabogyó szörp esetén, a szűrőn visszamaradt gyümölcs hús+héj+mag keveréket egy üvegtálban szétterítem. Egy organza textildarabbal lefedem és a napon hagyom csörgősre száradni. Ha nem elég vékonyan terítettem szét, olyankor megfordítom a „lepényt” vagy összetörve szárítom tovább. Ha teljesen csörgősre száradt, zárható üvegbe teszem. Télen finom szeder teát készítünk majd belőle teatojásba téve.