Mennyire számít környezetünket tekintve, hogy frissen vagy feldolgozva fogyasztjuk, vagy az, hogy milyen termesztésből és országból származik a citrom a konyhapulton?
A téli esték meleg tea nélkül elképzelhetetlenek, mint ahogy a tea is citrom nélkül – számomra. A tea mellett számos étel és ital elengedhetetlen eleme, ma már bármelyik zöldségesnél lehet kapni. Ennek kapcsán elgondolkoztam és kutakodtam kicsit, mit jelent ez környezeti szempontból.
A kereslet egyre nő
A citrom a citrusfélékhez tartozó déligyümölcs. Indiából származik, de meghódítva a mediterrán térségeket, ma már Dél-Európában és Amerikában is termesztik. A konyhában és a háztartásban is sokoldalúan felhasználható, ráadásul C-vitaminban gazdag gyümölcs. Nem csoda, hogy jóformán az egész világon kereslet van rá, és ez egyre nő.
Míg 2000-ben a citrom és lime termelés együttesen 11,38 millió tonna mennyiséget tett ki globálisan, 2014-ben ez már 16,25 millió tonnára nőtt , ami több, mint 1 millió hektár ültetvényt jelent. Ebből mindössze 1,5 millió tonna termett az Európai Unióban. A legnagyobb termelők India, Mexikó, Kína, Argentína, Brazília, és Spanyolország, őket követik az USA, Törökország, Irán, Olaszország, Dél-Afrika, Egyiptom és még sok kisebb termelő ország. [1]
A citrom lábnyoma közvetlen fogyasztás esetén
A citrus gyümölcsösök nagyon intenzív rendszerek, nagy mennyiségű öntözővízre, műtrágyára és növényvédő szerek alkalmazására van szükség. Cserébe hektáronként összehasonlítva magas terméshozamot produkálnak más évelő gyümölcsökkel összevetve.
A mediterrán övezet művelt területeinek 5%-án termesztenek citrusokat. Összevetve a régió más jellemző ültetvényeivel (búza, olajfa, szőlő, napraforgó, gyapot, zöldségek) a citrusok produkálják a legnagyobb terméshozamot az egységnyi öntözővíz felhasználásra (kb. 3200 t/Mm3) és a legkisebb szénlábnyomot az öntözés tekintetében az egységnyi termésre (kb. 12 kg CO2e/t -ez csak az öntözés kibocsátása). [2]
A legtöbb tanulmány a narancs termesztésének és feldolgozásának ökológiai lábnyomát és hatásait vizsgálja, ezt termesztik legnagyobb arányban. Mivel a citrusok között nincs jelentős különbség, így az eredményeket szélesebb körben is szabad értelmezni.
A rendelkezésre álló tanulmányok eredményei alapján a citrustermelés átlagosan 0,17 kg CO2 kibocsátással jár 1 kg gyümölcsre nézve. Az olasz narancs életciklusában például a szén-dioxid kibocsátás legnagyobb részéért maga a termesztés felelős (35%), ezt követi a szállítás a viszonteladókig -országon belül, 80-600 km-es távolságokat feltételezve (32%), a mosás, szortírozás és csomagolás együttesen (20%), majd a szállítás a földekről a raktárba -átlag 55 km-rel számolva- (11%) és végül a héj komposztálása (2%). A mosás, szortírozás és csomagolás 20%-ában maga a csomagolóanyag előállítása is benne van, csak a műanyag láda, amiben a földekről a raktárba szállítják, ennek a résznek a 70%-át képezi. A mezőgazdasági kibocsátás jelentős, függetlenül attól, hogy a citrust frissen vagy feldolgozva fogyasztjuk. Ezen belül is a legnagyobb szénlábnyommal a műtrágya előállítása rendelkezik. [3]
A feldolgozott citrus lábnyoma
A termelt citrus egy részét frissen bocsátják áruba, másik részét pedig feldolgozva- a citrom esetén leginkább koncentrálva, citromlé sűrítményként. A boltok polcain sorakozó citromlé is ilyen sűrítményből készül -hazánkban is gyártanak. A környezeti terhelést tekintve a gyümölcslé koncentrálása energiaigényes folyamat, a koncentrálatlan lé szénlábnyoma önmagában kisebb (1,0 kg CO2 az 1,2-vel szemben 1 kg egyenlő hígítású gyümölcslé esetén), azonban ez a kalkuláció nem tartalmazza a koncentrátum legnagyobb előnyét, a kisebb szállítási súlyt. [3]
Utóbbi pedig a nagy távolságok révén jelentős CO2 kibocsátástól kíméli meg a környezetet, hiszen a citrusok súlyának jelentős részét (kb. a felét) a héj képezi, amit a legtöbb esetben nem szabad felhasználni, a citrom esetén még a húst se igazán szoktuk, csak a levet. Így ezeket feleslegesen utaztatjuk. Ilyen értelemben a citromlé sűrítményből készült (ha nem is helyi, de közelebbi gyártású-csak így van jelentősége a kisebb súly utazásának) citromlé talán nem is tűnne olyan környezetterhelő megoldásnak, ha a csomagolása környezettudatosabb lenne.
Egy tanulmány szerint a PET palackba csomagolt, nem koncentrált gyümölcsléből készült narancslé szénlábnyomának (0,67 kg CO2/l) közel felét a PET palack előállítása teszi ki. Ugyanezen narancslé életciklusát elemezve arra jutottak, hogy a környezeti hatásokhoz jelentősen hozzájárul a palackozás, összemérve a gyümölcs termesztésével, szortírozásával és feldolgozásával.
A vizsgált narancslé által okozott
- klímaváltozást előidéző hatás 51%-áért,
- humán toxicitást (rák) kiváltó hatás 34%-áért,
- savasodást okozó hatás 29%-áért,
- eutrofizációs hatás 27%-áért,
- az abiotikus forráskimerülés (azaz nyersanyag fogyás) 55%-áért a palackozás felelős. [3]
A bio és a nem bio citrom közötti különbség
Manapság a bio termékekre úgy tekintenek, mint valami újmódi hóbortra, ami egyre terjed. Pedig ez igazából egyszerűen csak visszatérés a hagyományokhoz és a természethez. A biotermesztés tiszteletben tartja a természet erőforrásait, a mesterséges vegyszerektől védi a környezetet és az embert egyszerre. A mára már hagyományossá vált intenzív művelés kiaknázza a földeket, és éppúgy káros a környezetre, mint az emberre. Az, hogy melyik termelésé a jövő, leginkább a fogyasztón múlik.
A citromfa különösen jól adaptálódik az ökológiai gazdálkodáshoz, magas hozamokat produkál. Az ökológiai termesztés pedig leginkább a bemenetben, azaz a felhasznált anyagokban különbözik az intenzív termeléstől.
Egy elemzés szerint a bio citromtermelés gazdasági és pénzügyi szempontból is fenntarthatóbb 50 év távlatában tekintve. Ez magyarázható a biotermesztés kisebb munkaerő igényével, a nagyobb piaci értékkel és a környezetkímélő bevitt anyagokkal, ami versenyképes és környezettudatos terméket biztosít. [4]
Különbség a környezeti hatásokban
Egy tanulmányban 42 pár ökológiai és hagyományos (intenzív) évelő ültetvény (köztük citrusok, olajfa, szőlő és egyéb gyümölcsfák) életciklusát elemezve arra jutottak, hogy a biotermesztés egységnyi művelt területen átlagosan 56%-kal, egységnyi termésre nézve pedig 39%-kal kevesebb üvegházhatású gáz kibocsátást eredményez. Az intenzív termesztés esetén a talajemisszióból fakadó dinitrogén-oxid és metán kibocsátás többszöröse a bionak. Utóbbi esetén pedig a szén-dioxid megkötés bizonyult többszörösnek, az intenzívhez képest. Konkrétan a citrusokat nézve, egységnyi területre vetítve 6324 kg CO2/ha az intenzív termelés kibocsátása, míg 1897 kg CO2/ha az ökológiaié. Ha a termést vesszük alapul, akkor a kibocsátás 147 g CO2/kg az intenzív termelésű, és 83 g CO2/kg a bio citrusok esetén. [5]
A terület és a termékalapú kibocsátások közötti különbség oka az eltérő hozam. A biogazdálkodás során alacsonyabb az egységnyi terület hozama. Egy adott termést tekintve lehet, hogy nagyobb terület szükséges az igények fedezésére, de figyelembe kell venni, hogy jellemzően társításban termesztenek, azaz több növényt egy területen. Ezzel maximálisan kihasználva a területet, de mégsem olyan egyoldalúan kiaknázva a földeket, mint az intenzív termelés esetén.
Az ökológiai gazdálkodás környezeti előnye sajátosságaiban rejlik. Egyrészt a rá jellemző társításban, a citrusfák közötti fedő aljnövényzet jelentős mennyiségű szén-dioxid megkötést eredményez. Másrészt a szintetikus trágyák és növényvédőszerek kiiktatásával tekintélyes üvegházhatású gáz kibocsátást spórol meg. Utóbbiak előállítása és a környezetre gyakorolt hatásuk jelentős terhet jelent a természetnek. Az egyes ökológiai gazdálkodások között is lehetnek azonban különbségek a kibocsátásokat tekintve, attól függően például, hogy a metszési hulladékokat felhasználják-e mondjuk a talaj javítására vagy elégetik.
A bio előnye számunkra
Ma már mindannyian tudjuk, hogy nem minden citrom héját reszelhetjük a sütibe. Mivel a citrusok messziről érkeznek és hosszú ideig utaznak, különböző gombaölőszerekkel kezelik felületüket a penész ellen. Azonban egyre több vizsgálat támasztja alá, hogy ezek a növényvédőszerek egészségkárosító hatással rendelkeznek. Emiatt semmiképp sem érdemes a vegyszerrel kezelt citromhéj fogyasztása. Az alapos mosás is csak részben jelent megoldást, a vegyszerek egy része beszívódik a héjba, amit nem tudunk eltávolítani. Ettől függetlenül érdemes alaposan megmosni, hogy fogyasztáskor a kezünkről ne kerüljön a szervezetünkbe gombaölőszer.
A bio citrom felszínét csak vékony viaszréteggel vonják be a kiszáradás ellen, ennek héja mosás után fogyasztható. Ha pedig már bio citromot vettünk-nem kevés pénzért-, mindenképp reszeljük le a héját, akkor is ha épp nem tudjuk felhasználni, a fagyasztóban megvárja a sorsát. A fel nem használt részeket pedig nyugodt szívvel dobhatjuk a komposztba.
Tapasztalataim szerint nem egyszerű bio citromot találni, én csak ritkán bukkanok rá. Az ára és sajnos a bizalmatlanság miatt is alacsony a kereslet, így a kínálat is. A zöldséges például akinél vásárolok, kifejezetten zöld szemléletű hölgy, mégis azt mondta, hogy nem hozat bio citromot, mert nincs rá garancia, hogy az tényleg kezeletlen. Egyrészt megértem, nem tudom, hogy a tanúsítványok és ellenőrzések mennyire megbízhatóak, könnyen eligazodik-e rajta az ember árubeszerzésnél. Másrészt viszont, ha nem szavazunk meg némi bizalmat, esély se lesz a fenntarthatóbb citrom termesztés és fogyasztás térnyerésére.
A távolság sokat számít
Mivel citrom csak a mediterrán térségekben terem, így a távolság sokat jelent az általunk fogyasztott citrom környezeti terhelésében. Minél közelebbről érkezik, annál környezettudatosabb a választásunk. (Persze vásárlóként nem mindig van választási lehetőségünk…)
Környezettudatosság, egészség és a pénztárcánk
Fentieket figyelembe véve, nehéz okosnak lenni, kevés kutatási eredmény áll rendelkezésünkre a biztos döntéshez. Talán a leginkább környezettudatos választás a bio citrom. Egyrészt a termesztés enyhébb környezeti terhe miatt, másrészt a héj felhasználásával az sem „feleslegesen utazik”, értékes illóolajai érvényesülhetnek a tányérunkon. Kíváncsiságból lemértem egy kezelt citromot, az arányok szemléltetésére megfelel: a 220 g-os citromból mindössze 90 g a citrom leve, a többi megy a kukába. Persze amíg a kezeletlen citrom ára duplája a kezeltnek, sokan nem tehetik le a voksukat mellette.
Ha a bio nem elérhető, akkor is érdemes a citromot részesíteni előnyben a palackos citromlével szemben. Árban közel azonosak: az én személyes teaízesítési kísérletem során arra jutottam, hogy 1 liter citromízesítő egyenértékű kb. 1 kg citrom facsart levével (kb. 25-25 l teára futja belőle az én ízlésem szerint). Ami határozottan a gyümölcs mellett szól: nem keletkezik műanyag hulladék és tele van vitaminokkal. 100 g facsart citromlé 46 mg C-vitamint tartalmaz, míg a gyári citromlé nem, vagy jóval kevesebbet (némelyekhez hozzáadnak).
Ha még így is a palackok mellett tesszük le a voksunk, itt is lehet zöldíteni. Ha megnézzük a citromlevek összetevőit, láthatjuk, hogy a legtöbbnek kb. fele víz, amit felesleges palackozni. Minél koncentráltabbat választunk -legjobb a 100%-os- annál kevesebb hulladék keletkezik, és terheli a környezetet. Ezek persze első ránézésre drágábbnak tűnhetnek, de ha az összetételt nézzük és a valódi citromtartalmat, akkor megint csak nincs jelentős különbség. A hazai gyártás pedig, mint mindig, itt is piros pontot érdemel. 🙂
Nagyon összetett a kérdés és talán nincs is mindenre kitérő tökéletes válasz. Számtalan szempontból össze lehet hasonlítani az opciókat: íz, egészség, környezetterhelés, ár. Különböző súlyozással nézve pedig ezt mindenki csak maga tudhatja, mi a számára a legfontosabb és milyen kompromisszumokra képes, amennyiben környezettudatosabban szeretne választani.
Felhasznált irodalom
- Food and Agriculture Organization of the United Nations (FAO). Faostat. (https://www.fao.org/faostat/en/#data/QC)
- A. Daccache, J. S. Ciurana, J. A. Rodriguez Diaz, J. W. Knox (2014) Water and energy footprint of irrigated agriculture in the Mediterranean region, Environmental Research Letters 9 (2014) 124014
- M. Heller (2017) Food Product Environmental Footprint Literature Summary: Citrus
- F. Sgroi , M. Candela, A. M. Di Trapani, M. Foderà, R. Squatrito,
R. Testa and S. Tudisca (2015) Economic and Financial Comparison between Organic and
Conventional Farming in Sicilian Lemon Orchards, Sustainability 2015, 7, 947-961 - E. Aguilera, G. Guzmán, A. Alonso (2015) Greenhouse gas emissions from conventional and
organic cropping systems in Spain. II. Fruit tree orchards. Agronomy for Sustainable Development, Springer Verlag/EDP Sciences/INRA, 2015, 35 (2), pp.725-737.
