Kerekedő pocaknál, kismama nadrág helyett, segítség lehet egy nadrágbővítő, amit ráadásul pofonegyszerű elkészíteni és mindössze pár percbe telik.
Így a második várandósságom derekán (Bizony! 🙂 ), egyre kerekebb pocakkal egyre nagyobb fejtörést okozott, hogy mit is vegyek fel. Első kisfiammal is kb. az év ezen szakában kezdtem úgy igazán kerekedni, de valahogy gyorsabb volt a váltás a nyár és az ősz között. A nyári gumis derekú szoknyák és hosszabb felsők után jöhettek a leggingsek vastag, hosszú pulcsival és csizmával, kényelmes viselet volt és tetszett is.
Most viszont napközben szinte tavaszias az idő, a leggings pedig nekem könnyedebb-rövidebb ruhadarabokkal nem jön be, én túl csupasznak érzem magam benne. És bár a nadrágjaim többsége (amik alapjáraton bővebbek) feljön rám, de hiába, nem tudom összegombolni.
Így mikor legutóbb észbe kaptam, hogy már 20 perce ülök a szekrény előtt és még mindig nincs ötletem, mit vegyek fel, elhatároztam, hogy ha egyszer végre kitalálom, elindulok és keresek megoldást erre. Így is lett, néztem kismama nadrágokat, meg olyan leggingset, ami nadrágnak van álcázva, de nem jártam sikerrel.
Hazaérve elhatároztam, hogy feláldozok néhány nadrágot és átalakítom kismama nadrággá. De hamar rájöttem, hogy nincs olyan, amit ne hordanék egyébként szívesen és rendszeresen, és sajnáltam őket felszabdalni.
Aztán megláttam neten, hogy van ilyen gumis nadrágbővítő kismamáknak, amivel ezt az átalakítást meg lehet úszni és szülés után is (majd idővel persze) ugyanúgy hordhatom a nacikat.
Persze, mint minden, ami kismamákat vagy babákat céloz meg, ez sem két fillér, pedig nem egy nagy durranás, ha jobban szemügyre vesszük. Egy gumidarab gombbal és egy kis textillel, hogy ne fázzon a pocak. Elhatároztam hát, hogy nem csak a kismama nadrágokat spórolom meg, hanem a nadrágbővítőt is, és elkészítettem.
Persze, ha nincs olyan alapvetően bővebb nadrág, ami egyáltalán feljönne még, akkor valószínűleg nem marad más választás, mint a vásárlás, de ha leginkább a pocak kerekedik, ez segíhet meghosszabbítani nadrágjaink viselését. Nem tudom, hogy a vége felé járható lesz-e még ez az út, de így a várandósság felénél még tökéletes.
Érdemes előtte felmérni a nadrág-bázist, hogy lássuk, kb.milyen színre, mekkora toldásra van szükség, és ez alapján szabni. Bontott gumi, gomb, kiszuperált póló tökéletes alapanyag.
Hozzávalók:
- kb. 2 cm széles gumi (enyém 14 cm hosszú)
- gomb
- textildarab (gumihoz hasonló színű, kb. 2 tenyérnyi méretű téglalap)
Elkészítése:
- Vágjuk a kívánt méretre a gumit és a két végét öngyújtó/gyufa lángjával közelítve kicsit olvasszuk meg, így nem fog foszlani és varrni sem kell.
- Az egyik végére varrjuk fel a gombot.
- A másik végére vágjunk 2 gomblyukat 1-2 cm-re egymástól. Olvasszuk meg a vágások mentén. (Így még jobban állítható a méret a különböző nadrágokhoz.)
- Mérjük le a szélső gomblyuk és a gomb közötti távolságot. A textilből vágjunk le egy ilyen széles és 20-25 cm hosszó téglalapot.
- Hosszában hajtsuk félbe, kerekítsük le a sarkokat.
- A hajtáshoz illesszük be a gumit úgy, hogy a gomb jobb oldalra essen. (Szemből nézve. Én ezt benéztem varrásnál, de csak megkellett utána forgatni benne a gumit, nem lehet elrontani.) A gumi vonala alatt varrjuk össze a két réteg anyagot és cikk-cakk öltéssel szegjük be a széleket. Kész! 🙂
Persze így is hosszabb felsők kellenek, de elég ha a csípőmig, a cipzár aljáig érnek, nem kell teljesen hosszított (feneken túlérő) fazon, mint a cicanaciknál- legalábbis én esetemben ez feltétel. Így nagyobb a választék a szekrényemben. Meg hát amúgy is vannak helyzetek amikor egy leggings nem alkalmas viselet…
Azóta többször teszteltem és amellett, hogy harmadannyi időre van szükségem, hogy megszülessen a „Mit vegyek fel?” kérdésre a válasz, teljesen kényelmes és nem is csúszik le a nadrág, pedig ettől tartottam előtte. Amíg a pocakom engedi ezt a megoldást (na meg nem jön el a hosszú, vastag pulcsik és csizma ideje), addig bizony ki is fogom használni. 🙂