Ha szereted David Attenborough természetfilmjeit vagy csak magát a természetet, akkor nézd meg ezt is, mert bizony ideje felébredni a közönyből, ez itt a valóság.
Még április közepe táján megjelent Sir David Attenborough legújabb dokumentumfilmje a Climate Change – The Facts (Klímaváltozás – A tények).
Múlt hétvégén, a vasárnapi ebéd után, a teraszon ülve és közben a madárcsicsergést hallgatva eszembe jutott, hogy most, amíg alszanak a gyerkőcök, végre lenne időm megnézni, már régóta szerettem volna.
Sejtettem, hogy túl sok jóra nem számíthatok, kicsit egyfajta önkínzásnak is éreztem ezen az idilli tavaszi délutánon, de erre időnként szükség van egyfajta ösztönzésként a továbbfejlődéshez, hogy ne rekedjek meg a környezettudatosság egy szintjén.
Nem csalódtam, a filmjeiben megszokott lenyűgöző természeti képek helyett szembeköszönt a rideg valóság: természeti katasztrófák, kihalófélben lévő fajok, emberi kapzsiság, vészjósló jövő.
A klímaváltozásról anno iskolásként tanultunk, de akkor még olyan távoli, megfoghatatlan dolognak tűnt. Mára viszont az elkényelmesedett fogyasztói társadalom, a mértéktelen fogyasztás és pazarlás megtette a hatását. Az
ipar, energia és közlekedés szektor ontja magából az üvegházhatású gázokat, amiket bolygónk fogyatkozó tüdeje nem tud ellensúlyozni. Az éghajlatváltozás most zajlik és már mindannyian érezhetjük a hatását a saját bőrünkön.
Fordulópont, ahonnan nincs visszaút
A filmben Attenborough figyelmeztet, hamarosan elérkezünk ahhoz a fordulóponthoz, ahonnan nincs visszaút. Ha nem sikerül visszafogni a szén-dioxid kibocsátásunkat és tovább irtjuk az erdőket, amik ezt kordában tarthatnák, akkor az üvegházhatás révén tovább emelkedik az átlaghőmérséklet, ami beláthatatlan változásokat idéz elő a klímában. Az időjárási szélsőségek nehezítik az élelmiszertermelést, egyre gyakoribbak lesznek az erdőtüzek, a jégsapkák olvadása révén emelkedik a tengervízszint, a part menti területek lakhatatlanná válnak. Felenged a permafroszt, ami a még inkább üvegházhatású metán felszabadulásával mindezt fokozhatja. Fajok halnak ki, amiket nem hozhatunk vissza. Előbb vagy utóbb, de mindenkit elér valamilyen formában a környezettel szembeni közönyünk hatása.
Ezt kell megelőzni, hogy ehhez a ponthoz elérjünk, amikor már nincs visszaút, de ehhez cselekedni kell, nincs sok idő. Szükség van változásra a felsőbb vezetési körökben, de egyéni szinten is. És hogy mi mit tehetünk? Nagyon is sokat!
- takarékoskodjunk az energiával, vízzel
- együnk kevesebb húst és tejterméket
- autózzunk kevesebbet
- részesítsük előnyben a megújuló energiát
- vásároljuk kevesebbet és amit veszünk, az legyen minőségi, tartós
- válasszunk helyi termékeket, élelmiszerekből szezonálisat
- ne pazaroljunk
- nézzük meg ezt a filmet és mutassuk meg másoknak is
Persze, aki eleve hajlik a környezettudatosságra, annak nem teljesen új dolgok ezek, de a számok így is sokkolóak… És ösztönzőek. Mire a végére értem a filmnek, felébredtem a tavaszi idillből és megint tudatosult bennem, hogy még ha időnként reménytelennek tűnik is, továbbra is cselekednem kell.
Ha én nem teszek a gyermekeim élhető jövőjéért, akkor ugyan ki?
Amikor először olvastam, hogy megjelent a film, még elvileg elérhető volt magyar felirat is, sajnos valószínűleg ezt eltávolították. Igaz, csekély angol tudással is könnyen meg lehet érteni, egyszerű a nyelvezete. Mégis csodálkozom, hogy egy ilyen filmnél, amelynél az lenne a cél, hogy minél több emberhez, minél hamarabb eljusson a mondanivaló, nem törekednek arra, hogy ennek a lehetősége is meglegyen… :/
/ A kép bejegyzés elején Darwin Laganzontól származik a Pixabayről./
*Időközben feliratos változat is csak akadt:
