Ha télen kerekedik ki igazán a pocakod és nem szeretnél erre a pár hétre-hónapra kismama kabátot venni, akkor bővítsd ki a meglévőt egy ki/becipzározható betéttel.
Első kisfiamat a tél közepére vártuk, nem sokáig húztam a téli kabátommal, de végül beértem egy turizott kabáttal, ami elég bő volt. Igaz, mivel akkor is egyedül a pocakom kerekedett különösebben, úgy állt rajtam, mint tehénen a gatya.
Második kisfiammal most jobban beleesünk a télbe az utolsó hónapokkal. Már december elején is alig ért össze a pocakomon a kabát. Egy ideje bűvészkedtem a cipzárral, amikor a méteráru boltban kaptam egy jó ötletet: varrjak egy kabáttal passzoló színű toldást két oldalt cipzárral. (Később az egyik nagyáruház akciós újságában is láttam ilyen megoldást – tízezerért.)
Így nem kell olyan kabátot venni, amit ezen a pár hónapon kívül sosem hordanék: sem konkrétan kismama szabásút, sem nagyobb méretűt, ami a pocakon kívül egyébként mindenhol nagyobb, mint kellene…
Persze ha nincs is nagy választék, azért ha szerencsés az ember, talál kismama kabátot, akár használtan is, amit később el lehet adni. De a kutakodással, aztán az elpasszolással járó köröket meg lehet spórolni, ráadásul fillérekből.
Ha tud az ember varrni könnyen megoldhatja magának, ha nem, keresni kell valakit aki tud. De szerintem mindenképp megéri. Én két téli kabátot hordok évek óta, szeretem őket, meg vannak hozzájuk a téli kiegészítők, nem is vágyom másikra, így nálam nem volt kérdés, hogy kipróbálom. És ez ráadásul abszolút visszafordítható dolog, ha már nincs rá szükség, csak le kell cipzározni mindkét oldalt és eltenni. Nem sok helyet foglal, és ha esetleg még jön tesó, és pont télen, akár jól is jöhet még. 🙂
Kismama kabát házilag
Hozzávalók:
- A kabát hosszával megegyező hosszúságú és cipzárjával kompatibilis,
szétnyitható cipzár, megfelelő színben. - A kabát hosszával megegyező hosszúságú és 10-15 cm széles
(vagy ha szükségesnek látjuk, akár szélesebb) vastag, nem foszló anyag (pl. műirha). VAGY két vékonyabb anyag darab+ ebben az esetben vatelin is szükséges, hogy kellő vastagságot kapjunk és ne fázzon a pocak. Valamint mindkét oldalára számoljunk 1-2 cm varrásráhagyást az összeállításhoz.
A cipzár választásnál figyeljünk, hogy legyen azonos a fogazat, passzoljon a kabát cipzárjának kocsija a betét cipzárjához. Érdemes még vásárlás előtt tenni egy próbát.
Én mindkét anyagtípussal elkészítettem, ha találunk színben passzoló műirhát, vagy ehhez hasonló, nem foszló anyagot, akkor válasszuk ezt. Szegés híján hihetetlen egyszerű és gyors ebből elkészíteni. Ha nem találunk, szinte jöhet bármi, csak ne legyen elasztikus és passzoljon a kabáthoz… 🙂
Elkészítése:
- Szabás
Szabjuk ki a toldáshoz az anyagdarabot, vatelines megoldásnál ne felejtsük a varrásráhagyást a külső és belső oldalt képező anyagnál.
- Betét rész összeállítása
Irhánál nincs teendőnk. Más, szegésért és bélésért kiáltó anyagoknál a két anyagot tegyük egymásra, színt színre és rá a vatelint. 3 oldalon varrjuk össze és az alsó vagy felső rövidebb oldalon hagyjuk szabadon, fordítsuk ki, majd behajtva a széleket varrjuk el ott is, illetve érdemes a másik 3 oldalon is körbemenni a szélek mentén, hogy szebb legyen.
- Cipzár varrás
Szedjük szét a cipzárt és tűzzük a toldás két oldalára alulról úgy, hogy beillesztve a kabát cipzárjai közé kiegészítse azokat és varrjuk hozzá az anyaghoz.
Ha két anyag darabot varrunk össze vatelinnel, akkor persze precízebb, ha a két réteg közé illesztjük be a cipzárt, de csak így hozzávarrni jóval egyszerűbb…
Kész a kismama kabát!
Csak be kell szépen cipzározni a kabátba. Érdemes azon az oldalon rendszeresíteni a cipzár használatát, ahol jobban összepasszol a kocsi az új párjával.
Azóta is, jóval nagyobb pocakkal, és még jó pár hétig hordhatom a kabátaimat kényelmesen és nem került különösebben sem energiámba, sem pénzembe. És a későbbieket tekintve felesleges kabáttal sem bővült a ruhatáram, ami nekem különösen fontos. 🙂