A kézfertőtlenítő hiánycikk lett, de még alapanyagot találhatunk hozzá és készíthetünk magunknak arra az esetre, ha nincs lehetőség szappanos kézmosásra.

Az igazat megvallva, pár hete még nem gondoltam volna, hogy ilyen rövid időn belül ennyire elfajul a koronavírus és vele együtt a kézfertőtlenítő hiány. Bár még akadt a boltokban, nem gondolkoztam előre és nem spájzoltam be, hiszen volt még a táskámban.

Mivel tényleg csak olyankor használom/használjuk, amikor nincs lehetőség szappanos kézmosásra, sokáig ki szokott tartani. Egy másik kis flakonban folyékony szappan is szokott lenni nálam, így a kéz fertőtlenítés gyakorlatilag azokra az esetekre redukálódik, amikor nem találok vízcsapot. Persze azóta rájöttem, hogy jó lenne egy kis tartalék, hiszen jelen helyzetben gyakrabban szükség van rá és fogyatkozóban van, azonban már sehol sem lehet kapni, így kénytelen voltam készíteni.

Szappanos kézmosás a legjobb!

Alapvetően egyébként az alapos, kb. fél percig tartó melegvizes kézmosás szappannal a leghatásosabb védekezés, nem csak a koronavírus, bármilyen kórokozó ellen. A szakemberek is elsősorben ezt javasolják, a kézfertőtlenítést pedig arra az esetre, amikor a kézmosásra nincs lehetőség. A kézmosás során egyrészt fizikailag eltávolítjuk, lemossuk a kórokozókat a kezünkről. Másrészt például az olyan vírusokkal, amelyek lipidburokkal rendelkeznek -ilyen a koronavírus is- a szappan molekulák amfipatikus tulajdonságuk (egyik végük vízkedvelő, azaz hidrofil, másik víztaszító, azaz hidrofób) révén elbánnak, ugyanis képesek ebbe befurakodni és ezáltal hatástalanná tenni őket.

Érdekességképp megjegyezném, hogy például a hányás-hasmenés járványok zömét okozó, lipidburokkal nem rendelkező norovírusok kézmosással hatékonyan eltávolíthatók, viszont például az alkoholos kézfertőtlenítők hatástalanok ellenük. Ergo, a kézmosás egyszerű, de nagyszerű fegyver a kórokozók ellen!

Kézfertőtlenítő

Amennyiben nincs lehetőség szappanos kézmosásra, használhatunk kézfertőtlenítőt, ám érdemes körültekintőnek lenni. Itt érdemes tisztázni pár fogalmat egyszerűen, amit a kiválasztásnál jó, ha tudunk:

Biocid: átfogó fogalom, olyan anyagok amelyek elpusztítják a nem kívánt élőlényeket, kórokozókat.

Antimikrobiális, mikrobicid: mikrobaellenes hatás, ami magába foglalja a baktériumokat, gombákat és vírusokat is.

Antibakteriális, baktericid: baktériumölő

Antivirális, virucid: vírusölő

Antifungális, fungicid: gombaölő

Fertőtlenítés: kórokozók elpusztítása, inaktiválása

Tehát ha veszünk egy fertőtlenítőt, amelyen csupán az áll, hogy baktericid és fungicid, az valószínűleg nem fog megvédeni a koronavírustól. A kézfertőtlenítőkben sokféle hatóanyag lehet felelős a fertőtlenítő hatásért, de a legáltalánosabb az alkohol. Ezek közül is elsősorban az etanol és az izopropanol használatos, melyek a fehérjék kicsapásával, vízelvonással és a lipidréteg oldásával teszik a dolgukat. Ezek minimum 60%-os töménység esetén fertőtlenítenek és 70 %-os töménység esetén a leghatékonyabbak. Hígabb és és töményebb oldat esetén is csökken hatékonyságuk.

Házilag csak óvatosan!

Sajnos sok olyan házi kézfertőtlenítő receptet láttam mostanában, aminek a hatékonysága kétes vagy nem megfelelő. Vagy olyan hatóanyagot írnak, amelyekről nem lehet tudni, hogy pontosan milyen koncentrációban kell alkalmazni a kívánt hatáshoz (pl. illóolajok, varázsmogyoróvíz stb. ) vagy például az alkohol alapúak esetén az nem megfelelő koncentrációban van jelen. Ilyenek például a vodkás receptek. Ennek a szeszesitalnak az alkoholtartalma 40 % körül van, ami más esetben a jó hangulathoz elég lehet, de a fertőtlenítő hatáshoz kevés, főleg ha még tovább hígítjuk vízzel. (Természetesen a fertőtlenítőket csakis külsőleg alkalmazzuk!)

Éppen ezért sok helyen óvva intenek a kézfertőtlenítő házilag történő elkészítésétől, hiszen egy ilyen, fent említett keveréktől hamis biztonságérzetünk lehet és ezáltal többet árthatunk. Ha sehol sem találunk, de mindenképp szükségünk van rá és készítenénk, menjünk inkább biztosra.

Elkészítése

Itt van például az Ökoanyu magazinban olvasható, a WHO ajánlásával közétett recept, vagy például az Eszterkrém ugyanolyan töménységű, de a bőr táplálására nagyobb hangsúlyt fektető receptje videóval.

Mindkettőben 96%-os patikai alkohol a hatóanyag, ezt kis szerencsével még találhatunk néhány gyógyszertárban (ha találunk, akkor talán kész kézfertőtlenítőt is kevernek ki nekünk és nincs több dolgunk), vagy interneten is lehet még elvétve előrendelni.

Ha csak 70%-os áll rendelkezésre, akkor sem kell kétségbe esni, hiszen a fenti receptek is elkészülvén hasonló töménységűek lesznek. Én 96%-ost nem kaptam a helyi patikákban, azonban átbolygatva a gyógyszeres dobozt ráleltem egy üveg 70%-os hígított alkoholra, amit még télen, az ovis nyavalyák idején vettem az inhalátor és egyéb segédeszközök fertőtlenítésére.

Igazából ezzel van a legegyszerűbb dolgunk, ezt nem kell hígítani sem, csupán egy kis glicerint érdemes hozzáadni. Mivel az alkohol vízelvonó hatása miatt szárítja a bőrt, javasolt némi ellensúlyozás a glicerin vízmegkötőképességével. Viszont ezt sem szabad csak úgy találomra hozzáadni. Egyrészt túl nagy mennyiségben ez is száríthatja a bőrt, másrészt a keverék alkohol koncentrációja is túlságosan lecsökkenhet.

Én az egyetemi mikrobiológia praktikumra hagyatkozva körülbelül 1% glicerint adtam hozzá. Tekintve, hogy 1 ml=20 csepp, nálam ezek a konkrét mennyiségek lettek kimérve:

  • 20 ml 70%-os alkohol
  • 4 csepp glicerin
  • + 4-4 csepp teafa és levendula illóolaj, de más vírusölő illóolaj is adható hozzá illatosítás és hatásfokozás gyanánt, de el is hagyható
Kézfertőtlenítő készítése házilag

Ilyen kotyvasztós esetekre félreszoktam tenni az orrcseppek cseppentőit, gyógyszerek mérőkanalait, fecskendőit. Ezekkel kimértem a szükséges mennyiségeket egy kiürült, elmosott szórófejes üvegbe és kész. Használat előtt össze kell rázni és alaposan be kell fújni a kezünket, bedörzsölni a helyes kézmosás mozdulataival és hagyni megszáradni.

Fontos a bőr ápolása

Az alkohol erős szárító hatása bőrünkön is érvényesül, ami miatt kirepedezhet a bőr, ezek a mikrosérülések kedveznek a kórokozóknak. Bőrünk természetes mikroflórája is sérül ilyenkor, ami csökkenti a védekezőképességét. Éppen ezért tényleg csak akkor használjunk kézfertőtlenítőt, ha nem tudunk kezet mosni és ápoljuk kezünket tápláló növényi olajokkal.

Vigyázzunk magunkra, egymásra!

Persze a legjobb védekezés a koronavírus ellen, ha otthon maradunk, de ezt nem mindenki teheti meg. Van, akinek továbbra is munkába kell járni, időnként be kell vásárolni vagy épp segíteni az időseknek. Ilyenkor is elengedhetetlen a megfelelő higiénia, mossunk gyakran kezet, ha nincs rá lehetőség, használjunk kézfertőtlenítőt. Kézfertőtlenítő híján tehetünk egy kis darab/flakon szappant a táskánkba, így legalább csak vízcsapot kell találnunk a kézmosáshoz. Ne nyúljunk az arcunkhoz, tüsszentsünk zsebkendőbe.

Plusz okulva a kézfertőtlenítő hiány esetéből, ne vásároljunk pánikszerűen, hiszen ezzel csak másokat hozunk nehéz helyzetbe.

Vigyázzunk egymásra, gondoljunk egymásra!

Oszd meg másokkal:
Pin Share

Ez is érdekelhet még: